- Miért, nem jó mostanában a Budaörsi TK vezetőjének lenni?
- Ha az eredményeinket nézzük, büszkén kihúzhatjuk magunkat. Hiszen a megalakulásunkat követő hatodik évben már a másodikak vagyunk ebben a bizonyos rangsorban, főként Csomor Erika remek eredményeinek köszönhetően. Így talán egy kicsit jobban ránk irányul a figyelem, és a nagyobb publicitásnak köszönhetően kialakul egy bázisunk. Ám ha az előttünk tornyosuló feladatokra gondolok, akkor már lényegesen árnyaltabb a kép.
- Milyen nehézségeitek vannak?
- Mint a magyar sport minden területén, itt is a pénz, és nálunk különösen a létesítmények hiánya aggályos. Gyakorlatilag mindenhol vendégek vagyunk, nincs egyetlen saját létesítményünk sem. Azért reménykedem, mert Budaörsön elkezdődött az uszoda építése. Ha ez a létesítmény elkészül, talán lesz egy többé-kevésbé központi helyünk. Igaz, hogy a helyi önkormányzat örül a sikereinknek. De annyira már nem, hogy erre, illetve a továbblépésre pénzt is áldozzon. Legalábbis a legutóbbi, polgármesternél tett látogatásunkból erre következtetek. Szimpatikusnak találták az elképzeléseinket, de ennél tovább nem jutottunk, sajnos. No, és akkor még nem beszéltem az idei feladatainkról. Van egy nagyon tehetséges junior sorunk, akiket 2008-ban bizony illene nemzetközi versenylehetőséghez juttatnunk, ha biztosítani szeretnénk a fejlődésüket. Ezt pedig az eddigi keretek között nem bírjuk már el. Pedig a továbblépéshez erre feltétlenül szüksége lenne Tóth Tamásnak, Király Kristófnak, Borsányi Dánielnek és Zsiga Bálintnak. Egyrészt nagyon jó adottságú, egyáltalán nem koraérett srácokról van szó, másrészt rendkívül jó szemlélettel közelítenek a sportág felé. Vagyis most, 18-19 évesen látjuk bennük a lehetőséget, hogy idővel komoly, nemzetközi eredményeket érjenek el. Ehhez azonban elengedhetetlen lenne a nemzetközi tapasztalatszerzés.
- Mennyien vagytok az egyesületben?
- Meglehetősen sokan. Már ötvenfős társasággal számolhatunk. A gyerekek egyelőre kevesebben vannak sajnos. Ennek az oka, hogy létesítmények híján nem tudtunk velük annyit foglalkozni, amennyit szerettünk volna. Inkább a másik irányba mentünk el. Mondom, talán az uszoda megépülésével ezt a hiányosságunkat is pótolhatjuk. Az utánpótláskorú, a felnőtt, és a szenior tagság azért elég jelentős.
- Fontos a számotokra, hogy legyen egy ilyen folytonosság?
- Az lenne. Mert ez egy életen át űzhető sportág, életforma, ha úgy tetszik. Büszke is vagyok a szeniorkorú versenyzőinkre. Évről évre ott vannak Nagyatádon, teljesítik az Ironmant, vagy a középtávú versenyeket. De rajthoz állnak olimpiai, vagy sprinttávokon is.
- Esetleg te is közöttük vagy?
- Nem, én már megelégszem azzal, ha a saját kedvemre futhatok, és részt veszek a termi edzéseken. Az uszodában éppen elég a medence partján állni. Kell egy külső szem, aki észreveszi a hibákat, aki összefogja az egész felkészülést.
- Magyarországon létezik egy olyan edzői vonulat is, amelynek tagjai azt vallják, hogy akkor látják a legjobban a versenyzőjüket, ha mellette kerékpároznak, futnak, esetleg úsznak is.
- Nekem erről más a véleményem, és ez némi kritika is az érintettek felé. Nagyon szimpatikus ez a hozzáállás, és szerintem edzésen még csak-csak elmegy. De az már nem szerencsés, ha edző, és tanítvány egy versenyen indul. Az edző legyen edző, a versenyző pedig versenyző.
- Nálatok fiatal korban min van a fő hangsúly: a gyorsaságon, vagy terjedelmen?
- Inkább a gyorsaságon. Mivel én is az atlétikából jöttem, mint ahogy a futóedzőnk, Zemen János is, azt valljuk – a bringás edzőnkkel, Pócsföldi Ottóval együtt – hogy fiatal korban a gyorsaságot kell megszerezni, a nagy terjedelmű edzésekkel ráérünk később is foglalkozni. Ugyanis fiatal korban lehet a gyorsaságot a legjobban fejleszteni. Nem véletlen, hogy az atlétáknál a hosszútávfutók kezdetben 1500, vagy 3000 méteren versenyeznek. Még azok is, akiket később 10 000 méteres, vagy maratoni futónak szánnak. Ha megvan az alapgyorsaság, később rá lehet építeni a hosszabb távra elegendő állóképességet.
- Lehmann Tibor ennek épp az ellenkezőjét állította néhány nappal korábban.
- Tudom, mint ahogy azt is, hogy ez egyfajta finom észrevétel volt Ákos fiam 2007-es teljesítményére nézve is. Való igaz, hogy tavaly pocsék éve volt. De azért ne feledjük, juniorként világbajnoki kilencedik volt, és 2006-ban elég jól szerepelt az olimpiai távú versenyeken is. Csakhogy sem neki, sem a vele többé-kevésbé egy évjáratba tartozó Pocsai Balázsnak, Török Daninak sem sikerült a 2007-es év. De, szerintem az okok különbözőek voltak, és azért ilyen korán ne írjuk le őket! Tudom, hogy máshol, ahol megoldható, már napi hármat edzenek a fiatalabbak is. De kérdem én, milyen mennyiségi fejlődést várhatunk egy sportolótól, ha már tizennyolc éves kora előtt heti 25-30 órát edz hetente? Szerintem erre bőven ráér egy sportoló az egyetem elvégzése után. Addigra kiderül, hogy érdemes-e egyáltalán belevágnia, és rászánnia néhány évet arra, hogy kipróbálja, megéri-e profiként élnie, készülnie és versenyeznie. Csomor Erika is így tett, és nagyon szépen halad a céljai elérése felé.
- Mit gondolsz, lesz belőle Hawaii királynője? Mert ő azt mondta, ha kibírja a rá váró brutális edzéseket, még ez is elképzelhető.
- Igen, azzal én is tisztában vagyok, hogy mire vállalkozik. Féltem is ezért. Egyben nagyon szurkolok neki. Éppen ezért elfogadjuk tőle, ha e nagy cél érdekében az idén kevesebb versenyen indul, kevesebb pontot hoz nekünk. Ha a végén egy nagy eredményt elér, az feledtet minden mást. Különben is, szép az egyesületi pontversenyben elért második helyünk. De bennünket soha nem ez motivált. Soha nem indítottunk versenyzőt, mondjuk aquatlon bajnokságon, csak hogy egy pár egyesületi ponttal több szerepeljen a nevünk mögött. Bár, az utóbbi években azért – bevallom – időnként rásandítottam az állásra. Mert mindenkit büszkeséggel tölt el, ha egy ilyen rangsorban előkelő helyen áll.
- A lányodnál előkelőbb helyen kevesen álltak az idén.
- Margit remekül szerepelt az U23-as Európa-bajnokságon. Koch Renivel, és Kovács Zsófival együtt nagy örömet, és dicsőséget szereztek a magyar triatlonsportnak a csapatban kiharcolt aranyérmükkel. Remélem, ennek lesz folytatása!
- A gyerekeidről, akik ugyancsak szép eredményeket értek már el, szinte mintegy mellékesen ejtesz szót. Micsoda szerénység!
- Nem szeretném őket előtérbe helyezni a többiek rovására. Igaz, hogy miattuk vágtam bele a triatlonba. De nagyon fontosnak tartom, hogy mindenkit az érdemei szerint ítéljünk meg, ne azért, mert az apja a klub vezetője is egyben. Remélem, és bízom benne, hogy az egyesületen belül ezt mindenki úgy gondolja, mint én. Szerencsére elég sokan vagyunk. Hiszen Budapesten, és környékén nem nagyon van triatlonos egyesület, sokan jöttek hozzánk. Igénylik az edzői tanácsokat, meg egymás, nyugodtan mondhatom igazán jó társaságát. A felnőttek között nagy érték volt Hóbor Péter, ameddig komolyan foglalkozhatott a sporttal. Meg aztán Hömöstei Péter is nagyon jó csapatembernek, és hangulatfelelősnek számít! Mint ahogy Molnár Ádám, Szilágyi Egon is emelte, emeli a csapat fényét. Sajnos, a lányoknál, bár néhány éve még úgy nézett ki, hogy egy elég jó csapat formálódik a lányom mellett, ők elkoptak. Az a meglátásom, hogy a nők sokkal hamarabb elfogynak a magyar triatlonban, mint a férfiak.
- Az idei évre milyen célt tűztök magatok elé? Megcélozzátok az egyesületi pontversenyben az elsőséget?
- Egyrészt, mint mondtam, ez nem hoz lázba. Másrészt nem is szeretnék túlzottan nagy terheket rakni a sportolóink vállára. De, ha előre tudnánk lépni, az azt jelentené, hogy szinte mindenki nagyon jó évet zárt. Inkább úgy fogalmazok, hogy az töltene el a legnagyobb boldogsággal, ha a fiatalok közül a lehető legtöbben eljutnának a korosztályos válogatottságig. Ugyanis, bár a sportág ezer sebből vérzik, én úgy látom, hogy a válogatott tagság még ma is egy komoly nívó. Aki eljut erre a szinte, abból a későbbiek során még lehet kiemelkedő sportoló felnőtt korára. Nem biztos, hogy lesz is, de az esélye megvan rá. Hiába van sok gondunk, bajunk a hazai triatlonban, azért ne temessük el ezt a sportágat!

forrás: http://www.triatlon.hu/index.php?op=news&art=285