Hárman utaztunk a budaörsi csapatból a bécsi EK-ra: Molnár Ádám, Szilágyi Egon és jómagam. Most különösebb taktikával nem készültünk. Jóval erősebb és népesebb mezőny volt (86fő), mint előző hétvégén. Láttam, hogy Reto Hug is indul, kíváncsian vártam, hogy fordít-e a hagyományokon és megpróbál lenyomni!:) Ahol eddig mi ketten rajthoz álltunk, ott mindig ő végzett hátrébb. Ez most sem történt másként! Már az úszás után feladta a küzdelmet.

 Úgy érkeztünk a versenyre, hogy tuti neoprénes lesz, hiszen a hideg Dunában úszunk. Annak ellenére, hogy a levegő 15-20°C volt és fújt a szél, a folyó hőmérsékletét 22°C-ra lőtték be. Ennek nem örültem.

 Csak futással melegítettem, nem akartam a rajt előtt még 15percet vizesen fagyoskodni. Külön pontont nem építettek, egy gyalogos híd korlátján átlépve a híd szerkezetéről ugrottunk a mélyvízbe. Az első 3-400 méteren vízibirkózás ment, én utána próbáltam előre kavarodni. Lefelé gyorsan elértünk a sodrással a fordítóbójákig, visszafelé a folyó közepén úszva kicsit lassabban jöttünk vissza. Egy motorcsónakos is úgy gondolta, hogy pont előttünk kell átvágnia a folyón. Hasonló hullámok lettek, mint egy tengeri versenyen. A legjobb úszó a szlovák Varga lett (19:13), második Molnár Ádám, én hetediknek jöttem ki a vízből.

 15-20 fős élboly állt össze. Kéki Tamás a 20-25 fős második bolyt érte el. Szilágyi Egon éppen lecsúszott a második bolyról. Az élboly a 36 km alatt elég akciódús volt. Az első körben még lánctalpszerűen forgott előre mindenki, 48-58km/h sebességgel. Azonban bemondták, hogy egy perc előnyünk van, ez végzetesnek bizonyult. Ezután a csoport jobban futó része kevésbé akart dolgozni, mint a gyengébbik. De ez még nem lett volna gond, a lánctalp mindig ott szakadt meg, hogy volt, aki egyáltalán nem akart előreforogni. Visszaesett a tempó 40km/h-ra, 3-5 fős elmenések lettek, amikre aztán néha még az oroszok favoritja Sysoev vitte föl a hátán a bolyt. Saját honfitársai őt is meglószolva egyedül mentek fel a szökevényekre. (Nem mondható ésszerű segítségnek.) Az utolsó kör végére felért a második boly. Élet-halál harc ment a pozíciókért, ki hol tud leszállni. A füvön, járdán előzgettek. Folyamatos veszekedések, lökdösődések, helyezkedések mellett még a bringáscipőből is ki kellett bújni 55km/h tempónál.

 Ami viszont a depóban volt, olyat ritkán látni. A bringa és a futócipő egy helyen, épphogy a kormány elfér a rúdon, olyan sűrűre rakták a boxokat, és 50 ember egyszerre egymás hegyén-hátán. Az első kis csoportról lemaradva indultam ki futni. Krnaveket utolérve megpróbáltam rajta maradni. Érezhetően túl erős tempó volt, hogy 10km-t (5kör) végignyomjunk így, de csak arra koncentráltam, hogy a karom, lábam ellazítsam, és mély levegőket vegyek. 4km-nél D’Aquino és Risti megérkeztek hátulról Celustkával a hátukon, rögtön rájuk tapadtunk. Közben folyamatosan mentünk el a keményen bekezdett/befejelt futók mellett. Risti 7km-nél lerakott minket. Az utolsó körben Celustka és Krnavek robbantottak, D’Aquinot csak a fordító után tudtam megkerülni, ahol megindítottuk a hosszú 1km-es hajrát. Utolsó 150m-nél Krnaveket befogtam, de Celustka elöttem 15m-re nem közeledett. Risti is épp becsúszott előttem 2mp-re. 32:29 időt futottam, és végül kilencedik helyet szereztem meg.

 Ehhez a jó eredményhez hozzájárult, hogy végig volt kivel tartanom a lépést futáson, és az alacsony hőmérséklet, ami sokkal kedvezőbb a magyarok számára. Jah, még a bátyám és Pocsai Balázs buzdítása, akik végigszurkolták a futásomat!