Kedzierzyn, Prémium EK Nyomtatás E-mail
Írta: Vanek Ákos   
2008. szeptember 08.

Láposi Kata a 15., Vanek Ákos a 10., Molnár Ádám pedig a 24. helyen ért célba a szeptember 7-én vasárnap Lengyelországban, Kedzierzyn Kozléban megrendezett Prémium Európa Kupán.

Molnár Ádámmal együtt utaztam a versenyre. Tudtuk, hogy a mezőny összetétele hasonló lesz, mint a Split EK-án volt. Indul Varga is, aki nyomja majd az úszást. Egy hasonló kemény úszás után kis csoport elszökhet. Splitben a bringa végén 2 percet adtak a mezőnynek, és futásra sem fejeltek be. Mind az elején végeztek.

Az úszás végéig azt hittem, hogy a sorrend: Varga, Molnár, Vanek. A neoprén levétel után láttam, hogy Varga (16:35) után Denis Vasiliev a második (nem viselt Chip-et, azért nincs részideje), én a harmadik voltam. 30 másodpercet adtunk a második csoportnak, amiben Ádám is úszott.

A kerékpár féltávjáig szökésben voltunk hárman. De az üldözők most elszántabbak voltak, mint Splitben. A bringa végén Ádám és Chorny megléptek (Tennie kellett valamit, mert tudtta hogy a futás nem fog menni a sok kimaradt futóedzés hiányában). Sysoev és vetélytársai már a futásra készültek. Futáson stabilan a 8. hely körül futottam, féltáv után Celustka és Janour elviharzottak mellettem. Már bringa végén tudttam, hogy ők jót fognak futni! Az úszáson a második csoport végén jöttek ki a vízből, bringán csak utaztak hátul.

 

Távok:

úszás:1,5km (feszített víztükör, neoprénben, legídeálisabb)

kerékpár: 42 km (sík, sok kanyarral)

futás:10,5 km (majdnem sík, erdős résszel)


Eredmények:
Nők:
1. Vendula Frintova (CZE) 2:03:10
2. Kathrin Müller (GER) 2:04:09
3. Radka Vodickova (CZE) 2:04:27
...15. Láposi Kata 2:12:29


Férfiak:

1. Igor Sysoev (RUS) 1:51:51
2. Marek Jaskolka (POL) 1:52:03
3. Sebastian Rank (GER) 1:52:07
...10. Vanek Ákos 1:54:15
...18. Varga Richárd (SVK) 1:57:11
...24. Molnár Ádám 1:59:18

 

Molnár Ádám beszámolóját ezen a web-oldalon olvashatják:

http://www.triatlonmagazin.hu/molnaradam/

 
< Előző   Következő >