Medulin, edzőtábor Nyomtatás E-mail
Írta: Fuchs Dóra   
2011. március 10.
Medulinba volt a csapat tavasszal edzőtáborozni. Szép, tengerparti szállodában, ahol az úszás is meg volt oldva. A szálloda mellett salakos futópálya található, itt futottunk, illetve mikor az eső miatt nem lehetetett, akkor is volt sok szép hely amerre lehetett. Többször futottunk a közeli kis szigeten is például.Nagyon vártam már ezt az edzőtábort, mert a tavalyit ki kellett hagynom. Az idei edzőtáborba, már nem ugyanaz a társaság volt, voltak akik abba hagyták, és jöttek újjak, akik nagy érdeklődéssel voltak a csapatra.
Az első 2-3 nap nagyon laza volt, mert még nem volt teljes a létszám. Én személy szerint az első hét után már fáradtnak éreztem magam, de szerencsémre a csapattársaim segítettek az edéseken. 1-1,5 hét elteltével, már sokkal jobban együtt volt a társaság, jól összemelegedtünk. Esténként nagy age of partyk voltak sok nevetéssel. Nekem személy szerint a hazajövetel elötti napon a bringa edzésen volt egy nagyobb holtpontom, az első 10 kili után teljesen kész voltam. Azon az edzésen Borsó volt nagyon sokat a segítségemre. Az edzőtáborok nem csak az edzések miatt jobbak, hanem a társaság is jobban megismeri a másikat. Az utolsó napokról többen elmentek már versenyezni. Így heten maradtunk, sokkal családiasabb lett a hangulat. A pihenőnapon elmentünk egy kis városi felfedezésre, megnéztük az ottani plázát, és elmentünk gokardozni egy kis szórakozás képpen. Szerintem mindenki aki ott volt ebben az edzőtáborban az jól érezhette magát.
 
< Előző   Következő >