Sikeres lépések a Londoni Olimpiára vezető úton Nyomtatás E-mail
Írta: ÁkosAdmin   
2011. október 17.
Október 15-én a koreai Tongyeong kikötővárosban rendezték a Triatlon Világkupa sorozat
következő állomását. Magyarországot az a négy versenyző képviselte, akiknek esélyük van
az olimpiai részvételre: Kovács Zsófia és Rendes Csaba mellett a Budaörsi Triatlon Klub
versenyzői, Vanek Margit és Vanek Ákos.

A női futam során Margit végig az élmezőnyben versenyezve, életében először került be
Világkupán a bűvös első 10-be. Folyamatosan javuló eredményeket ért el a versenyszezon
során és most már nemcsak kiemelkedő úszása miatt figyelnek rá egyre inkább a
versenytársak és a szurkolók. A most elért 10. helyével már az olimpiai indulás határára ért!
Formáját és megerősödött önbizalmát látva, biztosak lehetünk benne, hogy az év hátralévő
két futamán meg fogja szerezni a szükséges pontokat.

A férfi versenyben egy 20 fős élboly alakult ki az úszás és a kerékpározás első részében,
tagjai között Ákossal és Rendes Csabával. Sajnos a boly nem dolgozott elég hatékonyan
ezért az üldözők – több kiváló futóval - 30 km után felzárkóztak. A futás során Ákost még
hátráltatta a torokgyulladása miatti edzéskiesése. Meg kellett küzdenie a 20. helyért. Az
Olimpia szempontjából nagyon fontos volt ez az eredmény, továbbra is tartja biztos indulást
érő helyezését.

Tongyeong Világkupa nők : 1. Harrison (FRA)
2.Morrison (IRL)

10. Vanek Margit (HUN) … 19. Kovács Zsófia (HUN)

Tongyeong Világkupa férfiak : 1. Polyansky (RUS) 2. Perez (ESP)

20. Vanek Ákos (HUN) … 28. Rendes Csaba (HUN)

3. Rodrigez (ESP)

3. De Cuyper (BEL)

A Budaörsi Triatlon Klub versenyzőinek egy másik csoportja a marokkói Laracheben
rendezett sprint távú Afrika Kupán vett részt. A rendezési hiányosságok és a szokatlanul
nagy időrend csúszások ellenére, ők is eredményes versenyt zártak . Szalay Szandra 7. lett
a női versenyben, Tóth Tamás 9. Borsányi Dániel pedig 20. helyen végzett a férfi futamon.
Ők két hét múlva az U23-as Triatlon Európa Bajnokságon zárják a versenyszezont.
 
< Előző   Következő >